Láz, ha kél

Szíve még szerelmet álmodott a tájnak

égi fényt remélve méla-tétován,

ám az édes álmok inda-füstbe szálltak,

elrepülve táltos őszi szél nyomán.

Néma lett a nádas, elhagyott a rét is,

fáj az este csendje sóhajok között,

tó vizén dereng a hold, az árva fétis,

míg a báva domb ma ködbe öltözött.

Néma síri gyászba hull az éji béke,

ólmos árnyak égi burka szétreped.

Messze jár a csalfa régi vőlegénye,

nála szebb vidéken ont ma fényeket.

Láz, ha kél szemében, éltető szerelmet

égi gerjedelme, vágya merre szül?

Majd ha hű mederbe fordul őkegyelme,

lángja újra éled, égre felfeszül.

2012. 2. 12.

Ma erre járt a régi nyár

Ma erre járt egy enyhe szél,

de lobbal újra égre kelt.

Sok ősz sodorta cserlevél

e lángban úszva énekelt.

Megilletődve szállak ott

a fénybe szórva szerteszét.

A régi nyár csak áltatott, 

de gyűlt a szélsepert szemét. 

2012. 01. 30.

Változó világ

Mozgásban a világ, változnak a korok,

minden átalakul, halad, kering, forog.

Télre új tavasz jön, kalászváró nyár is,

gyümölcsös ősz nyakán szőlő a kaláris.

Változik az ember, ma még bohó gyermek,

de holnap már vállát nyomják súlyos terhek.

Gondra gond a válasz, és mire kilábal,

már végleg megbékélt ezzel a világgal.

Ámde mégse hagyunk helyet a közönynek,

mert utánunk ifjú bizakodók jönnek,

akik szenvedéllyel, szép álmokat szőve

töretlen új hittel néznek a jövőbe.

2012. 01. 29.

Álmok hajója, Titanic

Már a percen édes izgalom remeg,

vágyhajóra szálltak mind a boldogok.

Végre szól a kürt, a gép, ha földohog:

Jézus óvd a jámbor árva lelkeket!

Míg a nagy szalonnak éje felpezseg,

drága ónkupába bájital csurog;

szép imába szállva lent a koldusok,

még ma nem lehetnek ők se vesztesek.

Jár a pór lapátja, mint a fürge nyüst,

szárnya kél hajónknak, izzva leng a lég;

kék szalagra vágyna, égre száll a füst.

Ám a szurkos éjbe’ célba ér a jég,

éle, mint a penge, fénye színezüst.

Neptunusz haragja sújt le, itt a vég.

2012. 01. 20.

Nagyapám

Pörge bajuszos, karakán,

nyalka legény volt nagyapám

- snájdignak mondták „magyarán” -

amikor Bécsbe berukkolt.

Ha megivott egy kupa bort

a Császárral is pertu volt.

Így mesélte az adomát, 

nektek én is így adom át.

(Császárnak hívták a lovát).

2012. 01. 28

Elveszített álmok

Hánykolódom, elkerül az álom,

az éj szurka fortyogó pokol,

nyugalmamat már rég nem találom,

szívemen nehéz kő rostokol.

Ledobnám egy mozdulattal végleg

de ehhez én túl gyenge vagyok,

gyáva, vagy csak egyszerűen félszeg,

vagy vágyaim voltak túl nagyok.

Cserben hagytak. Itt maradtam veszteg,

lekörözött a hűtlen idő,

szép álmaim mind a ködbe vesztek,

fagyott földben már a fű se nő.

Emlékeim, enyészeté lesztek,

a kaszáspók hálója besző.

2012. 01. 16.

Szerenád

Vágy dúdol a titokzatos éjben,

szíved húrján pendül most dalom,

egyesülve boldog szenvedélyben

átölel az égi oltalom.

Angyaloknak puha bársonyszárnya

titkainkra habkönnyű lepel.

Szertefoszlik az éjszaka árnya,

amikor a lélek ünnepel.

2012. 01. 16.

Fényre vágyva

Sivár a lét, a lélek árva,

kapaszkodna egy fénysugárba. 

Hamvadó hit tüzében égve

tekintünk ködös messzeségbe.

Keressük azt a régi Napot,

hol Isten egykor tüzet rakott,

avagy, bámulunk fázva holtra

a fagyott, ragyás képű Holdra.

Merülünk sok-sok ezer éve

egymás fakuló szemtüzébe,

míg elköltözve e világból,

sírhalmunkon is gyertya lángol.

2012. 01. 14.

Teremtő varázslat

Szívem szaggatja tél-szilánk,

bíborba borít bérci láng.

A múlt emléke égve fáj,

tavaszra várna rég e táj.

Színes szivárványív alatt

hozzon pezsgést a pillanat:

réted rózsája nyílva itt

bontsa ki bársony szirmait!

Hímezve hamvas hajnalon

bibédre hulljon harmatom!

Hű öled termést hoz talán

őszünk terített asztalán. 

2012. 01. 12.

Félszonett másik felemhez

Ájult csendünkbe révedt ajakkal

hallgassuk együtt a perc mit mesél,

fülünkbe már nem harsog a vad dal,

csak a vágynak beszédes éje kél.

Fényinged már begombolva állig,

titkod ámornyila még ösztökél.

Hozzád tartozom, tudd mindhalálig.

2012. 01. 06.